Rogán a Financial Times-nak: "Ha te kormányzol, nem lehetsz mindig nyertes helyzetben"
A pénzügyi lap bemutatta a nemzetközi közönségnek Orbán Viktor “Richelieu-jét.”
A pénzügyi lap bemutatta a nemzetközi közönségnek Orbán Viktor “Richelieu-jét.”
Rogán Antalék nem húztak ki semmit a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiból, senki nem mulasztott el semmit és nem valószínű, hogy Völner Pált előre figyelmeztették, hogy vigyázzon – állapította meg az ügyészség a Magyar–Varga-hangfelvételből kiindulva. Ám nyitott, megválaszolatlan és nyugtalanító kérdés még maradt bőven.
Azt ígérte, hogy részletes cáfolattal jelentkezik.
Varga Juditot és Gulyás Gergelyt korábban tanúként hallgatták meg az ügyben. Az ügyészség bűncselekmény és bizonyítottság hiányában lezárta azokat a nyomozásokat, amelyeket Magyar hangfelvétele nyomán indítottak.
Egyes részei pedig majdnem két hónapig lesznek lezárva.
Több mint 10 év után interjút adott a független sajtónak a propagandaminiszter.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a 444-nek adott interjút. Azt állítja, hogy nem vett részt abban a beszélgetésben, amiből később megszületett a Schadl-ügy vádiratából származó hírhedt idézet: „Tónival, Barbarával és Ádámmal”.
A kormány többi tagjának sem lehet oka a panaszra, pedig Rogán Antalnak például csökkent a bevétele.
A haszonból Nagy 200 millió forint értékben osztalékot is kivett.
Rogán Antalnak is üzent a Tisza Párt megyei listái kapcsán.
Magyar azt írja, eddig semelyik politikus magánéletében nem vájkált, de „ha a Fidesz és személy szerint Rogán Antal úgy kívánja”, akkor ezen tud változtatni.
Miből telik milliós hotelszobára, kihúzatott-e magára terhelő részeket a Völner-Schadl-ügy irataiból, és az otthoni kampányhajrá helyett miért BL-döntőt néz – ezekre a kérdésekre is válaszolt Rogán Antal miniszter az őt Londonban megtaláló 444.hu-nak.
Fél Európa BL-döntőt nézett szombat este – így volt ezzel a propagandaminiszter is, csak ő ezt a helyszínen tette, utána pedig a Mandarin Oriental Hyde Park Hotelben szállt meg.
Most akkor ki a leginkább békepárti?
Magyar szerint Szentkirályit vissza fogják léptetni Vitézy javára.
Rogán Antal és népi zenekara az évek során szépen megszedte magát az állami lottócég szponzorpénzeiből.
Miután Robert Fico merénylőjével kapcsolatban felmerült, hogy akár baloldali is lehet, egy nap sem kellett ahhoz, hogy a kormányzati kommunikáció ráálljon a témára és hergelni kezdjen. Az alaphangot ehhez Bayer Zsolt csütörtöki írása adta meg, majd Orbán Viktor is beszállt a propaganda terítésébe.
Magyar Péter élettársának édesanyját egy korábbi ügy miatt vette elő a kormánymédia, szerinte a megjelent lejárató anyagoknak a „90 százaléka nem is igaz”.
Rokoni kapcsolatuk a miniszterelnökkel olyan távoli, amire szerinte a magyar nyelvben szó sincs.
Így múlik el a világ dicsősége Csetényi Csaba cégeinél.